Az elsõ kérdés, amit meg kell válaszolnunk, az, hogy mi a valódi bûnbánat? Másodszor, mit bánhat meg az a nép, amely már megtartja Isten parancsolatait, beleértve a szombatot is, és amennyire csak lehetséges, az erkölcsi magatartást illetõen feddhetetlenül él?

Az Istenbe vetett hit és ennek gyümölcse, a bûnbánat a természetes és automatikus eredménye az Istennel való közösségnek. _Hlk181360084Isten jóságának és igazságosságának kinyilatkoztatása készteti az embereket megtérésre, amelyet egyedül a Vele való szoros kapcsolat által szerezhetünk meg _Hlk181360084(Róma 2:4). Ezen a közösségen kívül nincs valódi bûnbánat. Minél többet társalog a lélek Istennel, minél jobban megismeri Õt, annál erõsebb lesz a bûnrõl való meggyõzõdése és annál mélyebb és õszintébb a bûnbánata.

„Minél közelebb férkõzünk Jézushoz, minél jobban felismerjük jellemének tisztaságát, annál világosabban látjuk, hogy milyen undorító a bûn, és annál kevésbé hajlunk önmagunk magasztalására. Lelkünk állandóan Isten után vágyódik; komolyan és õszintén beismerjük bûneinket és szívbõl megalázkodunk elõtte. Keresztényi tapasztalatunk minden további lépésénél bûnbánatunk mélyül.” – Az Apostolok Története, 384-385.

…nokról olvassuk, hogy „minél bensõségesebb összeköttetésbe került Istennel, annál inkább érezte saját gyengeségét és tökéletlenségét”. – Pátriárkák és Próféták, 68.

A bûnbánatot nem lehet mesterségesen elõidézni. Nem fejleszthetõ ki gépiesen, nem lehet elõállítani az emberi érzelmek más szeszélyeihez hasonlóan. Egyszerûen úgy történik, hogy a Szentlélek megérinti az emberi szív húrjait, megolvasztja és erõs meggyõzõ hatalma alá rendeli. Ekkor alakul ki az õszinte bûnbánat. A bûn miatti szomorúság, a bûnbánat az ember természetes és automatikus válasza a Szentlélek munkájára, aki állandóan igyekszik az elmébe vésni Isten jellemének szépségét, ami Krisztus Jézusban mutatkozik meg. Amikor a hívõ állandóan Jézusra tekint és megnyitja szívét Elõtte, mint egy barát elõtt szent közösségben, minden önigazultság és képzelt jóság eltûnik, és a lélek mezítelensége feltárul. Akkor önkéntelenül is leborul bûnbánattal, alázattal.

„Isten dicsõségének egyetlen sugara, Krisztus igazságának egyetlen visszfénye, amely lelkünkön áthatol, kimutat minden szennyes foltot és feltárja az emberi jellem fogyatékosságait és elfajulásait. Feltünteti a mi emberi hibáinkat és gyengeségeinket, szentségtelen kívánságainkat és vágyainkat, szívünk hûtlenségét és ajkunk tisztátalanságát. Napfényre kerül a bûnös hûtlensége, mellyel érvénytelenítette Isten törvényét. Isten Lelkének intõ befolyása megtöri büszkeségét és megalázza. A bûnös megutálja önmagát, ha Krisztus szeplõtlen, tiszta jellemét szemléli.” – Jézushoz vezetõ út, 20.

…saiás bûnbánata – egy példa Isten végidõkben élõ egyháza számára

Amikor …saiás próféta meglátta Isten dicsõségét a templomban, megdöbbent és a saját erkölcsi gyengeségének és jelleme tökéletlenségének érzete töltötte be. A próféta kétségbeesetten kiáltott fel: „Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim!” (…saiás 6:5). Mielõtt megtörtént volna ez az életét megváltoztató személyes találkozás Istennel a szentélyben, arra volt indítva, hogy megdorgálja mások bûneit. Ezekkel a szigorú szavakkal mutatott rá mások bûneire: „Jaj a gonosznak, gonoszul lesz dolga, mert kezeinek cselekedete szerint fizetnek néki” (…saiás 3:12). „Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserût édessé, s az édest keserûvé! Jaj azoknak, akik magoknak bölcseknek látszanak, és eszesek önnön magok elõtt! Jaj azoknak, akik hõsök borivásban és híresek részegítõ ital vegyítésében!” (…saiás 5:20-22).

Míg a próféta arra törekedett, hogy Isten iránti buzgóságában elítélje a körülötte uralkodó gonoszságot, nem feltétlenül volt meggyõzõdve saját bûnös állapotáról. Egészen addig a jelentõségteljes Istennel való találkozásig a templomban a próféta nem ismerte fel életének bûnös voltát, ami éles ellentétben állt Isten dicsõségével, ami oly élénken bevésõdött elméjébe és szívébe. Azon felejthetetlen találkozás eredményeképp nem azt mondta, hogy „jaj néktek”, hanem hogy „jaj nékem…”

„…saiás eddig mások bûneit kárhoztatta. Most viszont ugyanazon ítélet alatt állónak látja magát, mint amit másokra kimondott. Eddig meg volt elégedve istenimádásában a hideg, élettelen szertartásossággal. Nem is tudott errõl, míg csak az Úr ezt a látomást nem adta neki. Milyen jelentéktelennek is tûnt a bölcsessége és képességei, mikor a szenthely szentségét és fenségét szemlélte! Mennyire méltatlan is volt! Mennyire alkalmatlan a szolgálatra! A most magáról alkotott képet Pál apostol szavaival fejezhetjük ki: ’Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadíthat meg engem a halálnak e testébõl?’ ” – A Te Igéd Igazság, 82.

Isten maradék egyháza ma, miközben Isten legfõbb gondoskodásának tárgya, éppen olyan vak a lelkiállapotára vonatkozóan, mint …saiás próféta volt, mielõtt személyesen találkozott volna Istennel a templomban. A szent igazságok letéteményese miatti felmagasztalt állapota és feddhetetlen viselkedése sajnos azt a nemkívánatos hatást váltotta ki, hogy jobb helyzetben lévõnek gondola magát, mint amilyenben valójában van. Saját lelkiállapotára vonatkozó becslése jelentõsen eltér attól, amit a Hû és Igaz Tanú mond róla: „Nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen” (Jelenések 3:17). Valódi állapotát nem ismerve magabiztosan jelenti ki: „Gazdag vagyok és meggazdagodtam, és semmire nincs szükségem” (Jelenések 3:17). Mindaddig, amíg Isten népe ebben a diadalmas, öndicsõítõ állapotban van, megtévesztve a saját képzelt jóságának nagyságától, a Szentlélek nem tudja meggyõzni a bûnrõl. Ott nem lehet õszinte, szívettépõ bûnbánat és bûnvallomás, és nem lehet valódi közösség Istennel, csak ha ezt a káros lelkiállapotot határozottan elvetik és elhagyják.

Jézus idejében az írástudók és a farizeusok büszkék voltak a saját maguk által létrehozott önigazultságra. Keresztelõ János felhívása: „térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa” (Máté 3:2), nem tett rájuk semmilyen benyomást. Gyûlöletes volt számukra a bûnbánatra való felhívás. Az Ábrahámtól való leszármazásuk miatti felmagasztalt állapotuk és felsõbbrendûségük érzetétõl elvakulva, valamint a merev formalitásra és a számos általuk létrehozott reform szigorú betartására való büszkeségük miatt egyáltalán nem érezték, hogy szükségük lenne a Megváltóra, nem érezték szükségét annak, hogy megalázzák magukat és megvallják bûneiket, és természetesen a bûnbánatnak sem. Jézus így jellemezte ezeket az önmagukat megcsaló vallástanítókat: „Hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülrõl szépeknek tetszenek, belõl pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal rakvák” (Máté 23:27). Õk összekeverték a szabályoknak és elõírásoknak való külsõ megfelelést a szívbõl természetes módon fakadó igazságossággal. Semmit sem tudtak a szív szelídségérõl és alázatosságáról, amelyet csak Krisztus iskolájában lehet megszerezni, csakis a Vele való állandó közösség által lehet megtanulni.

A laodiceai gyülekezetnek szóló üzenetben található felhívás: „légy buzgóságos azért, és térj meg” (Jelenések 3:19), népszerûtlen ugyan, azonban ma a gyülekezet minden tagjának nagyon komolyan kell vennie. Laodicea korszakában élünk. Ez a megtérésre való felhívás tehát a jelenlegi kötelességünk. Ha figyelmen kívül hagyjuk ezt a felhívást, az azt fogja eredményezni, hogy Krisztus kivet minket az Õ szájából, ami teljes elutasítást jelent. Önmaguk megalázása, önmegtagadás és teljes átadás lesz látható azok életében, akik elfogadták a megtérésre való felhívást, csakúgy, mint ami …saiás próféta tapasztalata volt a templomban, amikor Isten dicsõségét szemlélte. Csak azok részesülnek abban a kiváltságban, hogy megismerjenek valamit Isten jóságáról, ami bûnbánatra vezeti õket, akik hit által találkoznak Istennel a szentélyben, mint …saiás (Róma 2:4).

„Az …saiásnak adott látomás Isten utolsó napokban élõ népének állapotát ábrázolja. Nekik is elõjoguk, hogy hit által szemléljék a szentélyben folyó tevékenységet: ’Megnyílt a mennyben Isten temploma és a templomban láthatóvá vált a bizonyságtétel ládája.’ Amint hit által betekintenek a szentek szentjébe és látják Krisztus tevékenykedését, ráébrednek, hogy õk is tisztátalan ajkú nép – olyan nép, melynek ajkáról gyakran hangzik el hiábavalóság, és akiknek képességei, tulajdonságai nem szentelõdtek meg, és nem az Úr dicsõségére használják õket. Van okuk kétségbeesni, mikor látják a gyengeségük, méltatlan voltuk, másfelõl Krisztus dicsõ jellemének tisztasága, szépsége közti ellentétet. De ha õk is, mint …saiás, elfogadják a benyomást, melyet Isten terve szerint a szívre kell tenni, ha megalázzák szívüket Isten elõtt, akkor van reménység számukra. Az ígéret íve a királyi szék fölött feszül, és az …saiásért elvégzett belsõ lelki munkát értük is elvégzi az Úr. Isten meghallgatja a megtört szívbõl fakadó könyörgést.” – A Te Igéd Igazság, 82.

…saiás látomása a templomban Isten népének tapasztalatát írja le az utolsó napokban. Kiváltságuk, hogy hit által kövessék Jézust a szentek szentjébe. Miközben közösségben vannak Vele és szemlélik a szentélyben folyó záró munkáját, meg fognak érteni valamit abból a nagy szeretetbõl, mellyel kitörli bûneiket az emlékezetbõl és a mennyei könyvekbõl. Világosabban fel fogják ismerni szívük tisztátalanságát és jellemük tökéletlenségeit, amelyek éles ellentétben állnak Krisztus tisztaságával. Ennek eredményeképpen bûnbánatuk rendkívüli mértékben elmélyül. Sóhajtoznak és sírnak a tornác és az oltár között, megsanyargatják lelküket és buzgón könyörögnek szívük tisztaságáért.

„Részletesebben kell ismernünk az elfedezés munkáját, mely most folyik odafenn a szenthelyen. Ha szemléljük és meg is értjük ezt a komoly igazságot, akkor Krisztussal összhangban tudunk tevékenykedni a gyülekezetben, hogy népet készítsünk fel helytállni Isten nagy napján. Akkor siker fogja koronázni a munkánkat. A tanulmányozás, az elmélkedés és az ima segítségével Isten fölébe emeli népét a közönséges világi gondolatoknak és érzéseknek. Összhangba kerülnek Krisztussal és életmentõ munkájával: hogy megtisztítsa a szenthelyet a nép bûneitõl. Hitünk követi Õt a szenthelyre, és mikor mi itt a földön imádkozunk, áttekintjük életünket és összehasonlítjuk jellemünket az igazságosság örök mérõrúdjával. Felfedezzük hibáinkat.” – Bizonyságtételek, 5. kötet, 575.

A bûnbánó hívõnek valójában fogalma sincs élete bûnösségének mértékérõl. Képtelen felfogni a törvényszegéseinek és bûneinek hatalmas voltát. Ennélfogva a bûnbánata soha nem lehet elég mély. Nem is tudja, hogy mit kellene megbánnia! Nem ismeri fel, hogy sokkal többel tartozik Isten törvénye felé, mint amennyit megbán és bevall naponként. A szentélyben lévõ feljegyzések sokkal több bûnt tartalmaznak, mint amiket általában naponta megbánnak és bevallanak.

„Isten minden cselekedetet megvizsgál; és e tettek a mennyei könyvekben hûségrõl vagy hûtlenségrõl tanúskodnak. Minden név mellett félelmes pontossággal van feltüntetve minden helytelen szó, minden önzõ tett, minden teljesítetlen feladat, minden titkos bûn, minden ravasz képmutatás. A semmibe vett mennyei intéseket és dorgálásokat, az elfecsérelt pillanatokat, a kihasználatlan alkalmat, a jó vagy rossz befolyást és messzeható következményeit a nyilvántartást vezetõ angyal mind feljegyzi.” – A Nagy Küzdelem, 429.

Még a ténylegesen el nem követett bûnök is fel vannak jegyezve a mennyei könyvekben, és ellenünk tanúskodnak az ítéletkor.

„Isten törvénye behatol az érzésekig és indítékokig, csakúgy, mint a külsõ cselekedetekig. Feltárja a szív titkait, fényt villant az eddig sötétbe burkolt ügyekre. Isten ismer minden gondolatot, minden szándékot, tervet, indítékot. A menny könyvei feljegyzik a bûnöket, melyeket elkövettünk volna, ha alkalom nyílt volna rá. Isten minden cselekedetet ítéletre fog hozni, minden titkos dologgal együtt.” – The Signs of the Times, July 31, 1901.

Ideális esetben minél inkább leleplezõdik és napvilágra kerül az ember bûnössége, annál mélyebb lesz a bûnbánata. Sajnos az ember bûnösségének felismerése nagy mértékben torzulhat és el is homályosulhat a megtéréskor az életbe bevezetett reformok eredményeképpen. A táplálkozásban, az öltözködésben és a viselkedésben bevezetett jó irányú változtatások gyakran arra a gondolatra vezetnek sokakat (tévesen), hogy egyre igazabbak és egyre kevésbé bûnösek lettek. Ez a legnagyobb mértékû önámítás; ez a laodiceai megrekedés lényege, amely így hangzik: „gazdag vagyok és meggazdagodtam, és semmire nincs szükségem”. Sokkal könnyebb beleesni ebbe a csapdába, mint azt sokan gondolják. Valójában sok embernek ilyen az állapota a gyülekezetben, bár lehet, hogy észre sem vették, hogy fel sem ismerték. Ez megmagyarázza, hogy miért jelentette ki Jézus Laodiceáról: „nem tudod…”

Mindent elmondva, ez a hozzáállás siralmas és nagyon nagy mértékben befolyásolja az érzett bûnbánatot.

Istennek lesz egy népe az utolsó napokban, amely szoros összeköttetésben lesz Fiával a szentek szentjében végzett végsõ szolgálata idején. Õk teljesen felfogják majd életük bûnösségének mértékét, annyira, hogy majdnem kétségbeesnek. Világosan fel fogják ismerni állapotukat, amely éles ellentétben áll Krisztus páratlan tisztaságával. Azután a Szentlélek arra vezeti õket, hogy elhagyják a laodiceai gondolkodásmódot, amely manapság oly elterjedt az egyházakban, és egy teljes lelki változáson mennek keresztül, amelyet mély önvizsgálat és bûnbánat jellemez. Ez a tapasztalat hasonló lesz ahhoz, mint amit …saiás élt ált, de sokkal intenzívebb és hosszantartóbb lesz. Ez a tapasztalat, amit „a lélek sanyargatása” kifejezéssel illethetünk (3Mózes 16:29; 23:27-32), az, ami elõkészíti a maradék egyházat a végsõ engesztelésre és megtisztításra.

„A Jósuáról és az angyalról látott zakariási látomás különös mértékben vonatkozik Isten népére a nagy engesztelési nap záró jeleneteiben…

Ahogyan Jósua könyörgött az angyal elõtt, a maradék egyház is rendíthetetlen hittel és töredelmesen esedezik Szószólója, Jézus általi bûnbocsánatért és szabadulásért. Teljesen tudatában vannak életük bûnösségének, látják gyengeségüket és érdemtelenségüket, és már-már kétségbeesnek.” – Próféták és Királyok, 365.

Mély önvizsgálatra és bûnbánatra van szükség ebben az idõben (Jóel 2:13). Az egyházakban megszokott hideg, lelketlen, formális rítusokhoz és szertartásokhoz való ragaszkodás nem elegendõ ahhoz, hogy ez megtörténjen. Sem az élettelen, elméleti prédikációk megszokott hirdetése, sem a lélek nélküli, gépies imák felajánlása otthon és a gyülekezetben nem fogja elhozni ezt a tapasztalatot. Csak az a gyakorlati vallás hasznos, amelyet Isten állandó keresése jellemez, hogy naponkénti és óránkénti közösségben legyünk Vele.

Mivel most az engesztelés valóságos napjában élünk, a gyülekezetben nem a szokásos módon kell eljárni. A lélek megsanyargatása Krisztus menetparancsa a maradék egyház részére. Jézus hamarosan lezárja a végsõ engesztelési munkát, és megparancsolja: „Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! … Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged!” (Zakariás 3:1-5). Hamarosan, a mennyei szentélyben fõpapként végzett záró szolgálatával összhangban Jézus megtisztítja népét minden tisztátalanságtól és bûntõl azáltal, hogy nekik adja tökéletes igazságosságát. Azok, akik gyakran sírtak és gyötrõdtek lelki szegénységük és hanyatlásuk miatt, el fogják nyerni ezt; míg azok, akik gondtalanok és közömbösek voltak, kivágatnak népe közül.

Azon áldottak között leszel-e, akik elnyerik a végsõ engesztelés áldásait és a 144 000 tagjai között leszel-e? Benne marad-e neved a Bárány életkönyvében? Megtisztulsz-e teljesen és örökre minden igazságtalanságtól, és alkalmas leszel-e arra, hogy a bûntelen angyalok társaságában lakhass? Adja az Úr, hogy mindannyian méltók lehessünk erre! Legyünk tehát buzgóságosak és térjünk meg.

„Amikor Isten elõtt népe gyötrõdik és tiszta szívért könyörög, felhangzik a parancs: ’Vegyétek le róla a szennyes ruhákat’, és ezek a bátorító szavak hallatszanak: ’Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged!’ (Zakariás 3:4.) Isten ráhelyezi Krisztus igazságának makulátlan, tiszta palástját megpróbált, megkísértett, hûséges gyermekeire. A megvetett maradék dicsõséges ruhába öltözik, hogy a világ romlottsága soha többé be ne mocskolja. Nevük bent marad az élet könyvében, amely a Bárányé. A korszakok hûségesei közé sorolja õket a menny. Ellenálltak a csaló mesterkedéseinek. A sárkány tombolása nem térítette el õket hûségüktõl. Most örökre biztonságban vannak a kísértõ cselfogásaitól. Isten a bûn szerzõjét terheli meg bûneikkel. ’Tiszta süveg’ van fejükön.” – Próféták és Királyok, 367.